Van nekem egy nagyon fontos csevegő-helyszínem, ahol pár kedves, segítőkész és szeretnivaló barátnő vesz körül.
Valamikor (most már több, mint egy éve) elkezdtünk csevegni arról, hogy mennyire szeretnénk már babát, és az események úgy alakultak, hogy szép lassan, de jövögetnek is a picúrok. Innen származik lelkes olvasótáborom nagyobb része.
Tündériek, mert ha kihagyok pár napot, már kapom is a jelképes fekete pontot.
Néhány napja Zoé kérdezte meg, hogy milyen érzés a baba?
Nos, egyelőre a hasam egyre kerekebb formáján kívül nem sokat érzek. Néha egy-egy szurkálást, vagy apróbb fájdalmat, hirtelen mozdulatra. A torna sem a régi már, óvatos is vagyok, a doki sem engedi az aktív sportot.
Jó érzés duplának lenni, néha beszélek hozzá, elmondom mennyire fontos és jó, hogy ott van. Megkérdem, hogy kényelmes-e neki a bentlét, hogy van-e valami extra kívánsága evés terén. Na ez utóbbi kényes kérdés, mert nem igen kíván semmit jobban, mint az anyja. Az étvágyam nem nőtt, amit eddig is ettem, az ezután is jól esik, újabb dolgok nem igazán jönnek elő.
Ami a legfurcsább az egészben, az az érzéseim váltakozása. Az örömöket duplán-triplán élem meg, ha valami bánt, azon sokkal jobban el tudok keseredni.
Szerencsére a legtöbb a boldog percekből van, erről sokan gondoskodnak.
Legjobban összeszedve mindezeket az érzéseket épp egy nemrég megjelent nőklapjás írásban olvastam. Kivéve a nyafogás és evés.... ezeket nem mondhatom el magamról.
Valamikor (most már több, mint egy éve) elkezdtünk csevegni arról, hogy mennyire szeretnénk már babát, és az események úgy alakultak, hogy szép lassan, de jövögetnek is a picúrok. Innen származik lelkes olvasótáborom nagyobb része.
Tündériek, mert ha kihagyok pár napot, már kapom is a jelképes fekete pontot.
Néhány napja Zoé kérdezte meg, hogy milyen érzés a baba?
Nos, egyelőre a hasam egyre kerekebb formáján kívül nem sokat érzek. Néha egy-egy szurkálást, vagy apróbb fájdalmat, hirtelen mozdulatra. A torna sem a régi már, óvatos is vagyok, a doki sem engedi az aktív sportot.
Jó érzés duplának lenni, néha beszélek hozzá, elmondom mennyire fontos és jó, hogy ott van. Megkérdem, hogy kényelmes-e neki a bentlét, hogy van-e valami extra kívánsága evés terén. Na ez utóbbi kényes kérdés, mert nem igen kíván semmit jobban, mint az anyja. Az étvágyam nem nőtt, amit eddig is ettem, az ezután is jól esik, újabb dolgok nem igazán jönnek elő.
Ami a legfurcsább az egészben, az az érzéseim váltakozása. Az örömöket duplán-triplán élem meg, ha valami bánt, azon sokkal jobban el tudok keseredni.
Szerencsére a legtöbb a boldog percekből van, erről sokan gondoskodnak.
Legjobban összeszedve mindezeket az érzéseket épp egy nemrég megjelent nőklapjás írásban olvastam. Kivéve a nyafogás és evés.... ezeket nem mondhatom el magamról.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.