Tulipános

Bogyólánynak mostanra, mint már írtuk kifejlődött a hallása, és ez csak tökéletesedni fog. Néha el is szoktam gondolkodni, hogy ha neki veszek valamit, vagy épp Bogyóapuval beszéljük meg a bevásárolandó dolgait, akkor nem kéne-e halkabban beszélni, nehogy tudomást szerezzen az apró meglepetésekről... Persze mindezt viccesen szoktam magamban taglalgatni.
Utánakerestem és a tegnapi cikkben, Az anyaméh csodálatos világában meg is találtam az erre vonatkozó leírást:

Ha távolról halk zene vagy egy kellemes, megnyugtató hang hallatszik, a baba biztonságban érzi magát és elalszik. Ha az anya megijed, magzata mozdulatlanná válik, szorongani kezd, bevackolja magát a méh legbelső sarkába. Agresszív, hangos zene hatására tiltakozásul rugdalózni kezd.

Egy kísérletben édesanyákat arra kértek, hogy terhességük utolsó hat hetében napi két alkalommal ugyanazt a mesét mondják el magzatuknak, majd egy magnóra a mese mellé két ugyanolyan hosszúságú szöveget is felmondtak. Ezután a magnót egy speciális cumival összekötötték. A cumi eltérő ritmusú szopogatásával be lehetett indítani a babák által ismert mesét, illetve az ismeretlen szöveget. A csecsemők, születésük után néhány órával abban a ritmusban kezdtek el szopni, amivel az ismerős mesemotívumokat tudták beindítani.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a magzat már a terhesség második harmadától képes feldolgozni az akusztikus hatásokat, és erőteljesebb szívdobogással vagy mozgással reagál azokra. A hallás nagyon gyorsan fejlődik. A 26. terhességi héttől a baba kétséget kizáróan meg tudja különböztetni a hangokat: hallja a külvilág zaját és a belső világ hangjait. Nagyjából úgy, mintha belemerülnénk egy nagy kád vízbe és onnan figyelnénk, mi történik körülöttünk.