Tulipános

Hosszú csend. Nem volt mit közölni. 

Mindig csak gondolati szinten jöttek a bejegyzések, de aztán nem születtek meg. Ez túl személyes, az nem ide való, amaz pedig nem biztos, hogy érdekes lehet. 
Sem közösségi portálon sem pedig más fórumon nem vagyok jelen. Teljes virtuális magányban éltem az elmúlt három évben, megelepően jól. Vidáman és boldogan, nem hiányzott az írás.
A nosztalgia és a lelkiismeret azonban megszólalt olykor, de komolyabbb feléledést nem hozott. Sokszor gondoltam arra, Helénával kapcsolatban, hogy jogom van-e nekem ahhoz, hogy közszemlére tegyem? Kell-e nekem őt tálcán kitenni az internetre? És a legfontosabb kérdés: mit fog ő mindehhez szólni?

Hónapokkal ezelőtt pedig ő maga adta meg a választ a fel nem tett kérdésre: tegyük fel a fészbúkra. A maga kis félszeg módján mondta ki ezt az óvodás nyelvnek igencsak nyelvtörő szócskát. Kikerekedett szemekkel néztem rá: hova? Fészbúkra! Közben pedig mosolyog és huncut csillogás köszön vissza szemeiből. Akkor elhesegettem a témát. Aztán újra és újra előhozakodott az apukája által már jól megismert oldallal. Most pedig az újabb ötlet: Sztáj szejetne lenni. Sztáj. Érted, ugye?

Én pedig jó anyuka vagyok. Kívánsága számomra parancs, ameddig én is egészségesnek érzem a virtuális jelenlétet, közzéteszem a Tulipánoson, amita kis Sztáj nagyon jó ötletnek tart. Kérem szépen, itt van az én kis sztárom:

A képnek története van. Lassan egy éve készült. Tavasz volt és hétágra sütött a nap. Kimentünk egy Duna-parti játszótérre és ő volt a hajóskapitány. Finom vonásai, vehemens stílusa, lehengerlő humora és találékony észjárása minden helyzetben felderít. Ezen a napon is nagyon éveztem őt fotózni.