Amikor a nőéremnek elmondtam, hogy babát várok első reakciója az öröm és meglepettség után az volt, hogy ilyet vennem kell! Ezt azonnal vegyem fel szülés után, mert nagyon fontos. Ugyan nekem nem ez volt az első és legfontosabb, de tudtam, hogy hasznos dolog és valóban szükségem lesz rá. Pár napja, amikor az egész kórházi-csomagos dolog kiderült, akkor kétségbe is estem, hogy ez még nincs is megvásárolva! Márpedig ezt csak én tudom megvenni, és a csomagban benne kell lennie, akciókészen. Hogy mi ez a "titokzatos" kellék? A fűző, amit azért tartok fontosnak, mert segíti a has visszahúzódását, nem marad löttyedt, hamarabb és könnyebben visszanyerhető így a szülés előtti alak.
Jó tudni, hogy a méretet úgy kell kiválasztani (az ajánlás szerint), hogy a szülés előtti mérettől eggyel nagyobb legyen (már aki nem hízott ettől többet....). Sokat gondolkodtam, hogy jót választok-e, de itthon felpróbáltam a megvásárolt darabot és rájöttem, hogy jól döntöttem. Igaz, a felpróbálás úgy értendő, hogy csak óvatosan húztam fel és a fűzőrészt, ami tulajdonképpen leszorítja a kívánt területet, kibontva hagytam.
Manapság, sajnos nem sokan ajánlják, mondván hagyjunk mindent a természetre és álljon minden vissza a maga rendje szerint. Én ezt nem tartom valami okos gondolatmenetnek, mert ami csúnyán kinyúlik (a has, jelen esetben), azt bizony nehéz "természetesen" visszaállítani a régi formájára, ráadásul miért kell egy nőnek szülés után úgy kinéznie, mint egy csüngőhasú vietnámi malac?

Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cucka 2007.08.10. 11:02:12
bokorka 2007.08.11. 07:42:42