Telik az idő és mi szépen gyarapszunk. Bogyólány növöget, most 43 centi körül van és 1600 gramm. Ezekkel a paraméterekkel csak úgy tud elférni, hogy felhúzott lábakkal, magzati testtartásban van. Mozogni egyre kevesebbet tud, hiszen hétről-hétre szűkösebb helyen kénytelen meghúznia magát. Normális a napi 10 magzatmozgás észlelése, ennél kevesebb aggodalomra adhat okot. Hosszra már nem sokat fog nőni a kislány, inkább csak "hízni", hogy bőre minél kisimultabb legyen születésekor. Nem, nem esztétikailag számít ez, hanem a hőtartásban, mint azt már a 30. héten megírtam.
A tüdeje és az agy még fejlődésben van, saját magának a tápanyagokat lepényi keringésen keresztül szerzi be, de a magzatvízből is nyel, amely folyamatosan cserélődik. A magzatvíz mennyisége fontos! Nem lehet túl sok sem túl kevés. Polihidramnionnak hívják, ha túl sok van belőle. Ez azt feltételezi, hogy a magzat nem nyel eleget, vagy valahol elzáródás található a gyomor-bélrendszerében. Ha túl kevés a magzatvíz mennyisége - ez az oligohidramnion -, a kicsi nem ürít megfelelően, ami a vesék és a húgyutak rendellenességét jelentheti.
Meglepően olvastam, hogy már illő lenne összekészíteni a kórházi csomagot. A nagy tudatos készülésemben minden eszembe jutott, csak ez nem. Hogy beszerezzek magamnak mindent a kórházba való bevonulásra. Még korai lenne szülni, de nem árt, ha már most össze van készítve egy csomag, arra az esetre, ha bármi váratlan történik. Már látom az elkövetkező napok programját: készítem a kórházi csomagom.

Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
PM 2007.08.06. 16:05:08
Zsibrák 2007.08.07. 08:36:02
Bea
cucka 2007.08.07. 09:36:37
Izgalmas időszak következik! :)
Zsó · http://baboca.blog.hu 2007.08.07. 09:53:32