Mire felvették az adatainkat, megvizsgált az ügyeletes szülésznő és elkészült a CTG vizsgálat is, már szeptember 25.-t írtunk.
Kaptunk egy szülőszobát (nem, Ádám, ez a szoba nem tudott szülni!), ennek kifejezetten örültem, mert nagy félelmem volt, hogy épp teltházkor érkezünk. Mivel fájásaim nem voltak, kitágulva nem voltam, azt mondták, hogy pihenjek reggelig, ha nincs semmi változás, kapom az oxitocint (ezt nem akartam!). Az ügyeletes azt tanácsolta, hogy ne hívjam még a szülésznőmet, Magdit, mert itt másnap délig semmi nem fog történni. (jó paciens vagyok, hallgattam rá, pedig nem kellett volna).
Hajnali 2.00-3.00 óra körül elkezdődtek a fájások. Közben tartottuk a kapcsolatot Ádámmal és párjával, Krisztivel, hogy hol tartok, mivel Krisztit kértem meg, hogy legyen bent a szülésnél.
A fájások elviselhetőek voltak, szépen kifújtam őket, ahogy a jógán tanultam, működött is a légzésgyakorlat, két fájás között jó volt a kedvem és akármit csinálhattam.
Elérkezett a 4.00 óra, bejött az ügyeletes szülésznő, aki megvizsgálta a méhszájat és 2 centi tágulatot diagnosztizált. Továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy délig nem lesz gyerek. A fájások ekkor kezdtek szaporodni, már 15-10 percesek voltak.
Fél hat körül megérkezett a másik barátnőm (szintén Krisztina), hogy támogasson és segítsen. Tudni kell, hogy az akkor még Bogyóapu címmel büszkélkedő fiatalember nem szeretett volna bent lenni a szülésnél és a fájásaimat sem szívesen nézte végig, így mindenkit maga elé engedett hozzám. Szerencsés vagyok ilyen szempontból, mert sok barátom, barátnőm van, akikre számíthattam akár a jelenlétükkel, akár telefonon keresztül.
Kaptunk egy szülőszobát (nem, Ádám, ez a szoba nem tudott szülni!), ennek kifejezetten örültem, mert nagy félelmem volt, hogy épp teltházkor érkezünk. Mivel fájásaim nem voltak, kitágulva nem voltam, azt mondták, hogy pihenjek reggelig, ha nincs semmi változás, kapom az oxitocint (ezt nem akartam!). Az ügyeletes azt tanácsolta, hogy ne hívjam még a szülésznőmet, Magdit, mert itt másnap délig semmi nem fog történni. (jó paciens vagyok, hallgattam rá, pedig nem kellett volna).
Hajnali 2.00-3.00 óra körül elkezdődtek a fájások. Közben tartottuk a kapcsolatot Ádámmal és párjával, Krisztivel, hogy hol tartok, mivel Krisztit kértem meg, hogy legyen bent a szülésnél.
A fájások elviselhetőek voltak, szépen kifújtam őket, ahogy a jógán tanultam, működött is a légzésgyakorlat, két fájás között jó volt a kedvem és akármit csinálhattam.
Elérkezett a 4.00 óra, bejött az ügyeletes szülésznő, aki megvizsgálta a méhszájat és 2 centi tágulatot diagnosztizált. Továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy délig nem lesz gyerek. A fájások ekkor kezdtek szaporodni, már 15-10 percesek voltak.
Fél hat körül megérkezett a másik barátnőm (szintén Krisztina), hogy támogasson és segítsen. Tudni kell, hogy az akkor még Bogyóapu címmel büszkélkedő fiatalember nem szeretett volna bent lenni a szülésnél és a fájásaimat sem szívesen nézte végig, így mindenkit maga elé engedett hozzám. Szerencsés vagyok ilyen szempontból, mert sok barátom, barátnőm van, akikre számíthattam akár a jelenlétükkel, akár telefonon keresztül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Krisz mami 2007.10.01. 08:35:00
bogy 2007.10.01. 09:42:28
Niki- picurAnyu 2007.10.01. 10:20:18
Én csak tegnap csatlakoztam a blogozók táborába, és nagyon örültem, hogy rátaláltam a blogodra. Imádom az ilyen happy end-eket. :-) És amikor láttam a kis Heléna képeit, több percig csak folyt a könny az arcomon. :-) Gratulálok nektek, hogy ilyen tündéri szép kislányotok született, és nagyon sok boldogságot kívánok neki és nektek is.